versek

Áramszünet a labirintusban

óvatosan lépkedek a lépcsőházban
mint az ingem nem tudom miért
a Svédországból kapott kockásingem
ez a sok tégla
ezek a jobb sorsra érdemes padok

mintha délutáni várótermekben volnának
vidéki űrállomásokon
a portán az üvegfal mögött
füstös jegypénztár
idős nagymama vár rám
valamit olvas vagy rejtvényt old

de nem a nagymamám nem vár és
nem néz rám a mázas üvegen túl
a túlvilági fülkecsendben
egy tábla előtte
rajta kézírás filccel
„rögtön jövök” és nem

én nézem de nem nem vesz észre
hanem nem foglalkozik velem nem jön elő
nagymama hogy félt a siklóktól édes istenem
megkocogtatom az ablaküveget csendesen
kiáltozások mint futónövények mindenfele
megkockáztatom hangosabban

felnéz megszokta megértem
én is kirakhatnám
éppenséggel a táblát
mindenki kiabál már
néha az utcán és senki nem imádkozik
aztán csak útba igazít hála az istennek

a büfés énekel nincsen nekem
vágyam semmi közben eltévedek
az egyik emelet mint a másik
két doktor a folyosón kedvesen parolázik
hallgatózom várok persze persze
hogy vagyunk hogy vagyunk kérdezgetnek

hova lett a bajusza magának
észrevette az volt az ismertetőjegye igen
igen köszönöm doktor úr köszönöm igen
de nekem soha nem volt bajuszom
csak mondom azért még nem tartunk itt-ott
aztán a lövöldözős játékok díszletei továbbcsoszognak

 
a betegek mennek mendegélnek meg-megállnak
de én dinamikusan nézem a hálót a korlátok alatt
biztosan van valami neve erőltetem az agyam
az építészetben ennek a megoldásnak
ennek a fajta gondolkozásnak miközben
kifeszítve a rácsos fényt értelmét vizsgálom

 
nagymama lekváros süteményének teteje
ugrik be mintegy ahogy a falakra vetül a képe
nyilván a napfény miatt
a napfény miatt van szükség a kürtőre
az életbenmaradás miatt
erre a másfelől veszélyes mélységre

az épület közepén összefut a nyál a számban
és nyilván a betegek miatt
kell a sok háló másfelől
ez a poros pókhálós vastag kötélháló
hogy meg tudja őket tartani ha ugranak esnek
aztán éles vágás és a doktornő feldobja

aludjak ott a kezelések alatt nevet és nevetek
de azért mégsem itt kérdezem nem tudom
és közben mosolygok és eszembe jut egy nővér
ahogy egy zárójelentést olvasott
nevetve egy vendégség kellős közepén egy nővér
apa nővére a kedvenc aki még él de rég bolond

és ahogy gyerekszemekkel néztem én akkor őt
a keltészta félelmetesen lukacsos testét néztem így
és láttam rajta és nagymamán kívül azért
mindenki sejtette már nem vicces annyira
mint egy néma föld alatti körkörös labirintusban
ahogy a váratlan áramszünet sem az