Reggel
Egy galambtetemet nézek és
a leszúrt atlétára gondolok,
arra a fekete srácra,
akivel tele voltak a hírek,
a Nagymező utcára, aztán egy
hatalmas, üresen hagyott, hideg térre.
Egy idővel láthatóvá váló feliratra,
amit a növények nyáron eltakarnak,
arra, hogy talán van valami jelentősége.
Erre gondolok. Talán van valami
jelentősége.
Mint a galambtetemnek
az úttesten a Rádió előtt, vagy az őt
körbeálló
galambok tekintetének.
Szürke, felnagyított testüknek
a pocsolyák piros fényében.
Most hazatartó autósok sziluettjét
nézem a vízköpők növekvő árnyékában.
És a játszóterek rácsait tócsákban.
Sötétedéskor az összes játszóteret bezárják,
mint a táblától megtudtam.
Sose hittem volna.
Felírom magamnak, hogy emlékezzek rá.
utolsó kommentek