versek

Visszatérés

Nekem elsőre sem tűnt átlagosnak, de 
csak simán átmentem rajta.
Nem voltam egyedül ezzel.
Voltak, akik csak a WC-jét használták.

Volt, aki a szagát nem szerette, azért,
és volt aki csak a tudatot, hogy a föld alatt van.

Nyilván sokan unatkoztak benne,
még többen csak ki akarták
pipálni a listán, voltak, akik
véletlenül tévedtek arra,
pedig egy életet leéltek
a szomszédságában.
Volt, akit hidegen hagyott,
de volt, aki elsírta magát, mert félt,
mikor meglátta, és volt aki
a gyönyörtől zokogott.

Volt, aki csak örült,
mert odakint eleredt
épp az eső, és befuthatott.
Volt, aki csak a filmet nézni jött.
Volt, aki a gyerekét hozta le
és volt, aki a szeretőjét,
volt, aki a törött lábú unokáját,
volt, aki a feleségét,
volt, aki, a kollégáját,
volt, aki az általános iskolás osztálytársát.
Voltak, akik csak a pénzért jöttek,
voltak, akik csak a bort szállították.

Voltak, akik nem ismerték egyáltalán, de
minimál techno partykon egyszer már lehányták.
Voltak, akik meg akarták fejteni a titkát,
voltak, akik hallani vélték, hogy beszél,
voltak akik meg akarták szeretni hát
folyton nála éjszakáztak és 
akadtak, akik csak meg akarták szerezni, és
voltak, akik meg is szerezték,
de persze voltak olyanok is, néha ugyanazok,
akik évekkel előtte még hiába hogy
mindent megtettek, hogy birtokolják,
most bármi áron próbáltak megszabadulni tőle.

Voltak, akik benne éltek: a bombák elől bujkálók,
rendőrök gumibotja elől hajlongók,
láthatatlan hajléktalanok, vagy ősrégi, kirúgott
dolgozók.
És voltak, akik titkos tavain is
csónakáztak már.

Egy ideje a közelébe sem mentem.
Csak a hírekből ismerem,
mendemondákat hallok róla.
Már nekem is belépőjegyet kellene vennem,
hogy végigmehessek rajta.
Más útjelző-táblák
és más arcok segítenek eltévedni benne.

Úgy tervezem, soha nem térek vissza,
miközben, hogy kijutott-e már belőle az ember egyáltalán,
abban sem lehet biztos soha.

(Első megjelenés: Kalligram, 2013/1)