versek

Születésnapomra

Kék, piros, sárga, összekent
képeket láttam álmaimban.
Egy szálló porszem el nem hibbant.
Most homályként száll tagjaimban
álmom és a vas világ a rend.

Lelkek közt ingyen keresek
bizonyosabbat, mint a kocka.
Nem dörgölődzik sült lapocka
számhoz s szívemhez kisgyerek -

Akár egy halom hasított fa,.
hever egymáson a világ,
szorítja, nyomja, összefogja,
s így mindenik determinált.
Ami van, széthull darabokra.

Ím itt a szenvedés belül,
ám ott kívül a magyarázat.
Sebed a világ - ég, hevül
s te lelkedet érzed, a lázat.
Rab vagy, amíg a szíved lázad -

Én fölnéztem az est alól
az egek fogaskerekére -
csilló véletlen szálaiból
törvényt szőtt a múlt szövőszéke.

A csillagok, a Göncölök
úgy fénylenek fönt, mint a rácsok
Hallottam az esőt nevetni.
Láttam, hogy a múlt meghasadt,
csak képzetet lehet feledni.

Nem tudok mást, mint szeretni,
görnyedve. Az meglett ember, akinek
szívében nincs se anyja, apja.
Ki tudja, hogy az életet
halálra, ráadásul kapja.

Mint talált tárgyat visszaadja
bármikor - ezért őrzi meg,
ki nem istene és nem papja
se magának, sem senkinek.
Láttam a boldogságot:

én vasútnál lakom. Erre sok
vonat jön-megy és el-elnézem,
hogyan szállnak fényes ablakok
a lengedező szösz-sötétben.
Így iramlanak örök éjben.