"Amikor a fiatal tuatara kikel, furcsa „csőrt” visel az orra hegyén (ezzel vágja fel a pergamenszerű tojáshéjat), és a feje búbján világosan látható a tobozszem. Fedetlen folt ez, amit virágszirmokhoz hasonlóan pikkelyek vesznek körül sugarasan. A pikkelyek fokozatosan benövik ezt a szemet, és mire az állat felnő, a folt már nem látható. Sok kísérlettel próbálták megállapítani, hogy használja-e valamire a tuatara ezt a szemet (különféle hullámhosszúságú elektromágneses sugarakat bocsátottak rá, köztük hősugárzást is), de a „szem” funkciója azóta is rejtély a kutatók számára."
hidasgyík
2014.07.23. 04:49 Yakz Corot
Szólj hozzá!
Címkék: űrhajós eső érzések vak fejfájás temető napkitörés verőfény harmadik szem zenegépek
Az elromlás virágai
2014.06.02. 07:23 Yakz Corot
Szólj hozzá!
Címkék: glitch menő digital számítógépes játék Romlás virágai
XXXIII.
2014.05.20. 19:54 Yakz Corot
A vámpír kertjében
az odafele vezető úton
a főnök aggódik az idő miatt
bármelyik pillanatban rákezdhet az ég
ripley-filmekről esik szó
tisztességtelen valaki vagy
tisztességes senki
a főnök szereti ezt a dilemmát
a kert ahova ásni megyünk
egy milliomosé
stégje csendes vízbe ér
megyünk kertet építeni neki
a beállás körül problémák adódnak
rosszat ígér
a millimosnak nem mindegy
a sportcipőben visszeres lábakkal
a pulcsiban libabőrös tokával
toporog fontoskodva
ásás közben a gyökerek felszakadására figyelek
olyan mint a gerincroppanás és elképzelem
vörös mulcs zöld esővíz
vannak kedvenc hangjai biztosan
tuják petúniák ültetés átültetés
nehéz agyagos sár
pohár csapvizet ad nekem
és kis gumókat (mintha mandragóra)
hogy ültessem el neki
aztán egy fiatal fára mutat
egy furcsa alakú lila virágot hozó fára
nem mond sokat
a főnököm sem hallott még róla
Indiából hozta az öreg
és elmondja unalmas életét
mellesleg 81-ben vette a házat
nem figyelek rá
csak mikor megmutatja a szerszámoskamrát
a szerszámokat is ő adja
a kannákért át kell lépjem a nyaraló küszöbét
minden öreg ház szaga ugyanolyan
a korhadt parketta párolgása
a sok délutáni alvásnál összenyálazott
párnaszövet szaga
az öregség szaga
az örömtelen utódnemzés szaga
az időnek is szaga van
fordulok felé miközben nyújtom az üres poharat
aztán indulok a talicskával hátra
az árnyas kertvég felé
a gombatenyészet felé
a békakuruttyolás felé
három kerekű biciklivel megyek
hátra a haszonkerthez
lombkoronával megtelt elszíneződött fürdőkádhoz
komposztálandó leveleket viszek oda
ha nem fúj a szél majd elégetem – mondja nagypapa
de nem tudom elképzelni fújt-e ezen a telken szél
felfordított csónak elhagyatott málnás
arra gondolok
este azért imádkozom mindenkinek jusson
egy stég holtággal mire pirkad
rozsdás sütő mellette szemét
Szólj hozzá!
Címkék: vámpír tenisz ráckeve saját vers
Rákfiú I.
2014.05.12. 19:19 Yakz Corot
Hidd el, hamar elérsz
a szélére majd ennek a városnak.
A cirkusz mindig is ott volt,
csak nem vetted még észre.
Egy szempillantás alatt befogadnak téged,
mint ahogyan megtörtént álmodban,
mesélnek majd a kígyókról,
és kitanítanak arra is, hogyan vérezz.
Rákfiúcska, nem leszel magad, ne aggódj.
Kapsz majd enni is tőlük, ne félj.
Befizetnek mindig a menzákra,
és a szakállas nő érted jön pontban hatkor.
Köztük nősz újra fel, akkor
ha mondják, fellépsz, táncolsz és ha mesét
kérnek, hát mesélsz. Amikor nem látnak,
nem fogynak ki majd a tapsból.
Rákfiúcska, hidd el,
hamar elérsz a szélére
ennek a városnak.
A cirkusz vár téged.
Szólj hozzá!
Címkék: szakállas nő rákfiú
XXXII.
2014.05.08. 14:46 Yakz Corot
Áramszünet a labirintusban
óvatosan lépkedek a lépcsőházban
mint az ingem nem tudom miért
a Svédországból kapott kockásingem
ez a sok tégla
ezek a jobb sorsra érdemes padok
mintha délutáni várótermekben volnának
vidéki űrállomásokon
a portán az üvegfal mögött
füstös jegypénztár
idős nagymama vár rám
valamit olvas vagy rejtvényt old
de nem a nagymamám nem vár és
nem néz rám a mázas üvegen túl
a túlvilági fülkecsendben
egy tábla előtte
rajta kézírás filccel
„rögtön jövök” és nem
én nézem de nem nem vesz észre
hanem nem foglalkozik velem nem jön elő
nagymama hogy félt a siklóktól édes istenem
megkocogtatom az ablaküveget csendesen
kiáltozások mint futónövények mindenfele
megkockáztatom hangosabban
felnéz megszokta megértem
én is kirakhatnám
éppenséggel a táblát
mindenki kiabál már
néha az utcán és senki nem imádkozik
aztán csak útba igazít hála az istennek
a büfés énekel nincsen nekem
vágyam semmi közben eltévedek
az egyik emelet mint a másik
két doktor a folyosón kedvesen parolázik
hallgatózom várok persze persze
hogy vagyunk hogy vagyunk kérdezgetnek
hova lett a bajusza magának
észrevette az volt az ismertetőjegye igen
igen köszönöm doktor úr köszönöm igen
de nekem soha nem volt bajuszom
csak mondom azért még nem tartunk itt-ott
aztán a lövöldözős játékok díszletei továbbcsoszognak
a betegek mennek mendegélnek meg-megállnak
de én dinamikusan nézem a hálót a korlátok alatt
biztosan van valami neve erőltetem az agyam
az építészetben ennek a megoldásnak
ennek a fajta gondolkozásnak miközben
kifeszítve a rácsos fényt értelmét vizsgálom
nagymama lekváros süteményének teteje
ugrik be mintegy ahogy a falakra vetül a képe
nyilván a napfény miatt
a napfény miatt van szükség a kürtőre
az életbenmaradás miatt
erre a másfelől veszélyes mélységre
az épület közepén összefut a nyál a számban
és nyilván a betegek miatt
kell a sok háló másfelől
ez a poros pókhálós vastag kötélháló
hogy meg tudja őket tartani ha ugranak esnek
aztán éles vágás és a doktornő feldobja
aludjak ott a kezelések alatt nevet és nevetek
de azért mégsem itt kérdezem nem tudom
és közben mosolygok és eszembe jut egy nővér
ahogy egy zárójelentést olvasott
nevetve egy vendégség kellős közepén egy nővér
apa nővére a kedvenc aki még él de rég bolond
és ahogy gyerekszemekkel néztem én akkor őt
a keltészta félelmetesen lukacsos testét néztem így
és láttam rajta és nagymamán kívül azért
mindenki sejtette már nem vicces annyira
mint egy néma föld alatti körkörös labirintusban
ahogy a váratlan áramszünet sem az
Szólj hozzá!
Címkék: labirintus saját vers
Mik vannak! I.
2014.05.04. 15:10 Yakz Corot
Gondolatok a korszerű irodalomtanításról
Irodalmi panoptikum és játszóház
2011 március 22. Kele Fodor Ákos
Őszintén szólva nem fér a fejembe, miért kell első gimiben tizennégy éves gyerekeknek ókori irodalmat tanulniuk. Mert ha feltesszük, hogy az irodalom rólunk és világunkról, azaz saját korunkról szól, a Gilgames eposzban és az Iliászban éppenséggel semmi sincs, ami a világomra vonatkozna és személyemben közvetlenül megszólíthatna. Hol marad a kortárs irodalom?
Arról a meggyőződésemről akarok szólni, hogy a tanításban sokkal fontosabb (lenne) a kortárs irodalom, mint a régebbi korok irodalma. A kortárs költészetről azt szokás gondolni, hogy az valami lila és felfoghatatlan valami; a kortárs vers nehezen érthető vagy egyenesen: érthetetlen. S ebbe persze beleértjük: a gyermekek számára kiváltképp megközelíthetetlen. Pontosabban egyszer majd, negyedik év végén megközelíthető lesz, ha szépen számba vették és megokulták az elmúlt évezredek irodalmait. No, akkor már biztosan felnőnek ehhez a kiválasztottak számára fenntartott nehéz feladathoz.
Most tegyük fel, hogy igaz: a mai, élő irodalom igen nehéz a gimnazista agy számára. És most helyezzük mellé az Odüsszeiát. Történelmi ismereteket igényel, a verstant és a versformát kell megismerni, számos istenséget, mitológiai alakot, a velük járó történeteket és ismertetőjegyeiket kell memorizálni; és nem utolsó sorban egy igencsak kacifántos nyelven kell megtanulni olvasni. Devecseri Gábor fordítása ugyanis a versmérték érdekében a magyar nyelv minden lehetséges hajlékonyságát kihasználja, ám ez olyan mondatszerkezeteket eredményez, amelyek cseppet sem emlékeztetnek a mai magyar nyelvre, ennélfogva kifejezett erőfeszítést jelent a mondatok értelmezése. Tovább...
Szólj hozzá!
Címkék: oktatás irodalom kortárs irodalom devecseri gábor kele fodor ákos Homérosz
XXXI.
2014.04.23. 16:30 Yakz Corot
Vesztes oldal, verőfény
mint egy folyton vesztes oldalra
álló ország vagy párt
a mániád egy tócsa jó időben
béketárgyalások választások után
elveszti területeit felszárad
az időben térképen
egyre kevésbé akad
létjogosultsága
létezésének emléke mint
váratlan-véletlen feltámadt test
lassan nem lesz erőd hinni benne
kiszorítja mondjuk egy másik
egy másik istenhit vagy semmi
aztán csak őrzöd a verőfényt
egy idegen
Szólj hozzá!
Címkék: háború feltámadás mánia verőfény vesztes oldal
Régi számítógép
2014.04.19. 23:19 Yakz Corot
Szólj hozzá!
Címkék: windows vers old számítógép költészet fasza tárcsázós internet dial up sound
XXX.
2014.04.15. 18:11 Yakz Corot
A labirintus bejáratánál
odalent a körkörös útvesztőben
a lépcsőkön túl
amikor azt hinné az ember
csak ennyi volt az egész nincs lejjebb
és nem vár ránk ennél sötétebb járat
a teázók és gyerekzsúr-
díszletek után jelent meg
a recepciós pult előtt a vak kisfiú
nem viselt napszemüveget
fennakadt szemmel nézett rám
miután közlöm vele ingyen beengedem
hiszen „fogyatékkal élő”
csendben megkérdezi
olajlámpást elvehet-e
nem értem a kérdést de megengedem neki
mert eszembe jut róla
egy tűzoltó egy juhászkutya-idomár
meg egy másik idősebb vak
akikkel együtt kávézgattam az igazgatóiban
mint érdekes foglalkozású ember vagyis
mint költő mert akkor volt a nyílt nap
az iskolában ahol tanítottál
hát ilyen egy nyílt nap gondoltam
mint egy vak ember szeme
te hívtál oda és közülünk azt hiszem
valamiért épp az az öreg vak beszélt
tapintatlanul sokat
csak dőlt belőle a szó
a fehér botját miközben fogdosta
rajta kívül mindenki csendben ült
én hallgattam a legcsendesebben
nem mertük félbeszakítani
a csörömpöléssel szürcsöléssel
mire elhallgatott mindannyiunk feketéje kihűlt
egy darabig irigyen néztem a sikerét
botját markoló ráncos kezét
ahogy udvarolt az idős igazgatónőnek
ahogy az igazgatónő a tűzoltókat
juhászkutya-idomárokat és költőket
kizárva figyelte a bácsikát
fel voltam dúlva
ez a nő talán még undorodik is attól aki lát
aztán persze meguntam
inkább a kávéban
tükröződő hideg arcomat bámultam
próbáltam elfogadni egy tévedést
vagy legalább megérteni egy hibát
hogy mennyi munka lehet benne
de csak ismételni tudtam magam
egyiküket sem láttam újra
Szólj hozzá!
Címkék: vak xxx labirintus nyílt nap
vers XXIX.
2013.12.10. 00:53 Yakz Corot
Ami ott marad
Az elmesélhető furcsaságok maradtak meg.
Hogy egyszer egy fiatal szőke fiú a barátnőjével
lovagruhába öltözött át előttem a recepciós pultnál,
nehéz vértet rakott fel apródja segítségével láncingére,
egyik kezébe pallost, a másikba lámpást fogott,
miután komoly arccal rám bízta a családi kólával
teli reklámszatyraikat. Én őriztem őket
a pulton, míg gazdáik körbeértek.
Vagy az egyik bejárattal szemközti ház
földszinti ablakába tett létra, amin fiatal rendőr
mászott be, hogy kihozzon egy több napja halott bácsit.
A hullát nem láttam, siettem a buszhoz,
csak az ácsorgást, hogy nézik a létrán mászó rendőrt,
a szomszéd borisszaképű kocsmáros mesélte,
aki a mi főnökünknek állítólag mindvégig jelentett.
Az utána sokáig kitett öles ELADÓ felirat.
Meg az új család, akik beköltöztek.
Aztán a csokimikulás figurák és később
a nyulak az ablakban.
Vagy a finn boszorkányok, akik meditálni jöttek vagy húszan,
vagy a perverz arc, aki a spanyol diáklányokat követte,
tőlem kértek segítséget, de hogyan tiltsam meg bárkinek,
hogy nézzen, vagy hogy jelen legyen.
Vagy az idegen, aki egy Magyarországon forgatott
vámpíros film helyszíneit jött bejárni,
vagy az a tajvani srác,
azt mondta, five hundred and seven thousand,
ez akkor fontos lehetett, mert felírtam.
Vagy az, hogy egy holland férfi
egy sóhajjal és egy bosszús tekintettel egyszer
megnevettetett.
Vagy a szingapúri félkarú nő,
aki megadta a számát, de végül lemondta a randit.
Vagy hogy a fogyatékosokat sosem
ismertem fel időben. Pedig őket
időben fel kellett ismernem,
hogy ingyen beengedhessem őket.
És volt, akit persze csak én néztem annak.
Vagy hogy megkérdezték
napjában többször, élnek-e ott bent lények, vannak-e
rejtélyek, látok-e sötétben, és csalódottan néztek,
mikor mondtam, hogy nem, csak mi vagyunk itt lenn,
rejtélyek mindenhol vannak,
látni pedig lassan sehol sem látok.
Vagy hogy akkor is csalódottan/rettegve néztek, mikor
azt kérdezték, ugye nem lesz semmi baj,
én meg mondtam, hogy Isten kezében vagyunk.
Vagy mint Han Solo Lando Calrissiannak:
„Sok szerencsét! Szükség lesz rá.”
Vagy, hogy egy időben legyek árasztották el a helyet,
néha poloskák, néha patkányok voltak sokan,
néha ezerlábúak potyogtak a mennyezetből.
Nem a lényeg.
Csak az érdekességek.
A köztes szinteken
ahogy folyamatosan hullottak a fejek.
Ahogy az örökké másnapos ügyvezető igazgató például,
mint egy öreg szellem, komótosan
járt-kelt a kirúgása napján sápadtan.
Előttem jósoltatta meg tarot kártyával
az egyik idegenvezetőt, aki a lapokból megmondta,
csütörtökön fogják kitenni a nőt,
mikor a geológiai séta is volt gyerekjegyért,
a végkielégítést viszont kevesebbre lőtte be.
Vagy hogy voltak, akik nem akarták elengedni a pénzt,
szomorú párok, csúnya emberek, az izzadságszaguk nyáron,
meg néha kedvesek, szerelmesek tavasszal, vidékiek ősszel.
Hogy télen befagyott az ajtó, leesett a kilincs,
a huzattól begyulladt a fülem,
az emberek orra taknyos lett,
a fémérme pedig hideg.
Hogy a legtöbb fiatal lány tárcájában
úgy keresi a papírpénzt, olyan gyengéden,
szipog kicsit, kifestett körmű
kisujját eltartja, úgy nyújtja ezresét.
Vagy az öregek, akkori zöld fülű, kis taknyosok,
akik mesélték, hogy itt minden
este volt egy temetés, mikor itt éltek több ezren
a második világháború idején, és lóhúst ettek,
a fejtetőig érő romok és hullahegyek közül
bányászták ki a lótetemeket,
vajon emlékeznek-e még az ízére, ez jutott eszembe,
de persze kártyáztak is, mikor ezzel végeztek,
gyertyafénynél kártyáztak az egyik veremben.
Őket ingyen beengedtem.
Alig maradt belőle valami mára.
A sok félreértésből, a feleslegesen
letépett, nyolcféle jegyből,
vagy az ÁFA-s számlákból,
a kedvezményből,
a honlap és a szórólapok hazugságaiból,
az ismétlődő problémákból,
az idegeskedésből,
a turistákból és munkatársakból,
és a főnökökből és rendőrökből,
a hatóságból és ellenőrökből,
a hőbörgőkből, az újságcikkekből.
De az angyalokból sem,
akiket legszívesebben órákig öleltem volna
egy-egy kedves mosolyukért,
vagy mert megkérdezték záráskor,
ki énekli azt a dalt, amit csak mi hallottunk.
De ők sem maradtak meg. Belőlük sem a lényeg.
Kísértetek lettek mindannyian. Csak érdekességek.
És szerencsére az sem maradt meg igazán,
ahogy a ketrecben ültem,
és a rács túloldalán emberek bámultak,
mint valami majdnem humanoidra,
vagy valami csupasz bőrű madárra,
mint valami vándorcirkuszi látványosságra,
akiből nem néznek ki semmi jót,
aki borzalmas és ezért érdekes.
Ez is csak érdekes. Látod.
Csak az érdekességek.
Például csak a jegyzeteimből tudom,
hogy mennyire féltem a szellemektől az elején,
és hogy egyszer egy csoport kisegítő iskolás előttem állt,
és egy kislány felolvasta a térképet nekik,
miért éreztem fontosnak ezt is felírni,
akik a végén megtapsolták.
Hogy, mikor nagy nehezen bevánszorogtak,
a folyosókon lépteik visszhangoztak.
Alig maradt belőle valami mára az egészből.
És ami megmaradt, nem a lényeg.
Nem a lényeg, csak az érdekességek.
De lehet, hogy az érdekességek
voltak benne a lényeg?
Talán mégis valami más, amit
ott hagytam el, ott felejtettem el,
vagy amit akkor értettem meg,
vagy amit a mai napig nem értek,
de ott kellett volna megértenem?
utolsó kommentek