Feketemosó
I.
Hogy tériszonyom van még egy sámlin is,
valahogy fel sem merült akkor,
csak hogy egy éve nem vettem semmit
közös háztartásunkba.
Valamiért jó húzásnak tűnt tehát repülni onnan.
Az első alkalommal még izzadt tenyerem,
mintha hullámvasúton lettem volna.
Észre se vettem, hogyan, már imádkoztam.
Gépeltérítéstől féltem, meg hogy mint az Életben
maradtak című filmben, meg kell majd egyek valakit.
Akkor épp vegetáriánus voltam.
Aztán mégsem, rendben ment minden,
odaértem a szigetre, és mintha újjászülettem volna,
de nem mint Jézus, mondjuk,
hanem mint az emberek a Lostban.
II.
Minden sötétkék lett
és a reptéri mosdóban meglepett
a mozgásérzékelős szappanadagoló.
Nem láttam olyat addig.
Aztán a városba tartó busz vezetője is furcsa volt:
egy szavát nem értettem, csak emlékszem,
arra figyeltem, olyan, mint egy kobold
a David Bowie-féle Labirintusban.
"A hold, és a város fényei, a városok éjjel
megolvadt ékszerek." Felírtam magamnak.
X.
Ez a kedves ismeretlen ötvenes, Mark,
a buszmegállóban várt,
a coach surfingen keresztül talált rá K.
Mark állandóan mosolygott. Ettől, meg rossz fogaitól,
csapzott, hosszú, ősz hajától kóbor kutyának néztük K-val.
Az utazó táskámat Gizi nénitől kaptam kölcsön,
Bristol közepén csörömpöltem vele,
a hálámba szégyen vegyült, egy játszótér mellett kaptattunk fel és
nem sikerült távolról sem "csöndben az éjszakába lépni át".
III.
Pár napig egy "bonyolult lakótelep 8. emeleti lakásban".
Kiderült, Mark koszos, művész,
hajléktalanokkal foglalkozik főállásban,
nem lehet sok munkája,
az egész városban 15-20 van összesen,
egy átlagos villamosúton látni ennyit Pesten.
Aztán az is kiderült, hogy süket,
egyúttal jazz zenész, vagy olyasmi,
a bandánk nevét (Kabala Baby)
– neki a kabala nem jelentett semmit –
csak úgy értette, hogy Voodoo Doll.
Elmondta, hogy a szemközti erkélyen
egy néger asszonyság a galambok
ellen ki is rakott egy fekete babát,
azóta nem járt arrafelé madár.
XI.
Azt is elmondta, hogy barátaival egyszer
2009 szólót vettek fel.
Miközben beszélt, a borzasztó teát
szürcsölve körbenéztem, hol él.
Apple-je volt, meg keverője,
és bakelitek, kazetták, cd-k,
rengeteg. És könyvei, a leszbikus szerelem,
Virginia Woolf, Proust, Simone Weil érdekelték.
Már a profiljából sejtettem, elég valószínűleg meleg,
aztán a furcsa festmények (unalmas tájképeken fehér
temperával falloszok), kongák, kottaállvány,
bicikli. És a "növények, rengeteg kaktusz,
és óriási vázában nagycsokor lila virág"
(pár hónappal később is látom már hervadtan,
meg ugyanazt az "egy sodródó vörös lufit"
a lakótelep közepén, ezekről verset akartam írni akkor,
de valahogy sosem került rá sor).
IV.
Mikor meghallgattam a 2009 szólót,
azt hittem a fenti szomszéd ütvefúrója
is a felvétel része.
Mark odaadta a kulcsot, míg ő dolgozni ment, mi sétálni.
– "kutya, labda, park, híd, sörök,
pubok, idegen pénz csörgése a pulton, katedrális,
folyamatos félelem terroristák támadásától,
telefonvásárlás, zsíros, drága fish&chips, házak,
harry potter, sörök, park, kutya, labda" –
Mark azt mondta, a kulcsokkal az van, hogy bonyolult.
Nyilván szakítás után van. Találkozik velünk,
de utálja a pubokat, inkább kávéházba menne.
Elmondja, apja maoista, aztán Bristol történelmét,
dohánygyár, fegyvergyár, vér, rabszolgaság, vér.
Elválunk: "egyetemisták, jó nők, pénz,
antikvárium, egyetlen magyar nyelvű könyv: Orwell 1984.
Véletlenszerűen kinyitok egy antológiát és
elolvasok egy verset a herezacskóról."
V.
Newportba Fishguardon keresztül érkezünk.
Útitársam, K. az iwiwen kérdezte, ki jönne ki vele,
két héttel később már repülünk.
Egyszer még az egyetem alatt
megnéztük együtt az M.I.- Mesterséges
intelligencia című filmet,
és testvériesen
megosztoztunk egy kiflin.
Aztán pár hónappal később
összevesztünk egy fél citromon, de
valamiért a közös mozi maradt meg jobban.
Most meglep igényekkel, nyűgökkel, frusztrációval.
Én is idegesítem. Szerinte rosszul dolgozom.
Rossz feketemosó vagyok. A konyhamalacba ne rakjak annyi szalvétát, se csontot. Találjam meg minden edénynek a helyét elsőre. Spóroljak a vízzel, meg a szerrel.
A főnök panaszkodik rám – mondja.
Mikor megkérdem a főnököt, kiderül,
a főnök elégedett velem.
VI.
Eleinte félek odamenni beszélgetni mindenkihez.
A munkában, ha baj van, K-ra hagyatkozom.
Ő már évek óta jár ki ide.
De úgy tűnik, a helyiek nem nagyon szeretik.
Egyedül kellene csinálni dolgokat többet, gondolom.
Az egyik alkalommal idegösszeomlást kapok a malacnál
egy szalvéta miatt.
A pörgő kés majdnem leszeleteli az ujjamat,
a lyuk fém széle pedig csontig hatoló sebet váj ki kezemből,
mikor hisztérikusan próbálok megfelelni az elvárásoknak.
Utána megnyugtatnak.
Elégedettek velem.
És a hero szó is elhangzik.
VII.
Fishguard és Newport szép, autentikus wales-i pubok,
Indiai tulaj Srí Lankából, szlovák, magyar, lengyel
mosogatók, a pénzt walesiek kezelik, csapolni nem engednek, a törzsvendégek angol hölgyek, nénikék,
akik a német sört szeretik.
"Aranyosak, néznek, mosolyognak", miközben
valamelyikük szívműtétjéről beszélgetnek, alig értem őket.
Az egyiknek el kell énekelnem a Happy Birthday-t egyszer, mindenki döbbenten néz, mikor megteszem.
Ezt ők nem értik.
De ez már később volt, a szezon végén,
mikor már pincér vagyok.
"A szállás nagyon jó, csak drága, az én szobámból
nem látni az óceánt, de nem hallom a lenti
hatalmas rákokkal teli tartály zúgását sem."
Újabb régiségbolt, már kisebb. Ilyenekben laknak a náci gyűlölő francia kémek, azt képzelem.
"Képregények, könyvek, könyvtárak."
A pubban a munka mozis hangulat, este háromszori felmosás, kuka, halpucolás. Mindenki kedves.
Csak egymást utáljuk.
VIII.
Az első séta az óceánhoz.
A privát boat clubot kocsmának nézem,
a pasztel színű pulcsis öreg milliomosok közt
snipernek mondom a cydert, ahol
mivel nevetséges vagyok, kiszolgálnak,
és beírhatom a nevem a vendégkönyvbe.
Aztán sirályok veszekedését figyelem,
széllel szemben repülését.
A folyót, fövenyt, óceánt, csónakházat,
nagymamámra gondolok, aki
úgy halt meg, hogy csak tv-n látta a tengert.
Sziklaszirteket,
kutyás, vidám családokat, képeslap-mennyországot,
dagály-menetrendet.
Iszogatva nézem a naplementét.
Iszogatom a naplementét.
"Nagyon sok öreg.
Meg a narancssárga bokor.
Meg a fakapu."
IX.
Van egy telefonfülkéje is a városnak,
aminek közelében
csak sirályvijjogás és szél van,
egy telefonfülke,
amin próbálok tartani majd egy kapcsolatot,
hiába, mint tízliteres kannákat.
Kicsöng, kicsöng, kicsöng,
mint egy elromlott iskolacsengő
egy elhagyatott általános iskolában.
Aztán a közgazdász-szakember
azt mondja a John Smith-e mellett Rihanonnak,
we'll have a lovely summer.
Az újságjában olvasta.
utolsó kommentek