versek

Vonatoknak és zenegépeknek

az őszi égen
egy elhibázott regény
változatai

Reggel

Egy galambtetemet nézek és
a leszúrt atlétára gondolok,
arra a fekete srácra,
akivel tele voltak a hírek,
a Nagymező utcára, aztán egy
hatalmas, üresen hagyott, hideg térre.
Egy idővel láthatóvá váló feliratra,
amit a növények nyáron eltakarnak,
arra, hogy talán van valami jelentősége.
Erre gondolok. Talán van valami
jelentősége.
Mint a galambtetemnek
az úttesten a Rádió előtt, vagy az őt
körbeálló
galambok tekintetének.
Szürke, felnagyított testüknek
a pocsolyák piros fényében.
Most hazatartó autósok sziluettjét
nézem a vízköpők növekvő árnyékában.

És a játszóterek rácsait tócsákban.
Sötétedéskor az összes játszóteret bezárják,
mint a táblától megtudtam.
Sose hittem volna.
Felírom magamnak, hogy emlékezzek rá.

A hatalmas

A hatalmas
fákra már nem emlékszem.
Ismertem pedig őket.
A nevüket sose tudtam,
talán jegenyék.
A vidéket nézem álmomban.
Egy vár rémlik régi videó filmen.
Tél, ködfelhő pamacsok
gomolyognak.
Az álom többi része
kihúzható felesleg.
Megint a kopasz, hatalmas fák.
Mi van, ha kidől az egyik.
Mi van, ha nincsen semmi.
Nézem a mező közepén.
Aztán az eget, rajta
a hajszálrepedéseket.
Kopasz fák, és
egy halott nő a kastély ablakában.

(2012.09.12. Tiszatáj)

Feltámadt rokonok

A visszaúton Bristolban még boldog voltam,
börtönből szabadulhat így az ember,
amiből csak a térkép hátuljára írt vers,
a frissen nyírt fűszag, a vonaton hallgatott rádióadás
és a két engem útbaigazító lány emléke maradt meg.
Hazaérve aztán hamar eltűnt minden,
amit vártam.

Az első igazoltatás. A hazai levegőtől
a szem- és bőrbetegség a testemen.
Még néha angolul posztoltam, hogy mások is értsék.
Balhés Bobby-t bejelöltem a face-en.

Aztán a meglepően intenzív veszekedésünk a Fészekben
a rengeteg tükör előtt.

Feltámadt rokonok ilyenek a könyvekben.
Akikkel nem tudunk már mit kezdeni,
még ha náluk nem is voltak kínosak a névnapok,

Olyanok voltam napjaim veled,
a szakítás előtti két hétben.

Nekem a bőröm és szemem nem bírták,
hogy a közeledben vagyok, neked a szíved
és füled.

Legvégül te.

Andrew Wyeth - Anna Christina, 1967. Tempera. MFA, Boston

Biztosan ismered

Biztosan ismered ezt a nőt,
habár abban nem vagy biztos,
hogy hol találkoztatok azelőtt.
Eddig fel sem tűnt talán, hogy csak éjszaka láttad.
Talán kollokviumon
az egyetemen vagy nyelvvizsgán
ő volt a jó zsaru,
esetleg a régóta meghalt édesanyád
kolléganőjének testvére.
Emlékszel erre az arcra,
a ráncokra, a foghíjra, a szürke hajra,
az ideges nevetésre,
erre a valahogy most kedves rókaszemre.
Most kedves, de lehet, nem volt az évekkel ezelőtt.
Lehet, ő jelentett fel
csendháborításért a körúton valahol,
mikor már jártak a villamosok.
Talán kilencen vannak testvérek, talán tizenheten,
talán csak hárman és egy szövödét visznek.
Talán kéregetni fog, és adnod kellene neki
terhes juhot, mézes italt, csokor virágot,
vagy valami aprósüteményt, különben beléd vág egy ollót.
Talán a labirintusban az egyik problémás vendég volt,
aki értetlenkedett,
vagy egy jegyvizsgáló, sintér, az undokabb fornettis,
aki kihűlt pizzaszeletekkel szúrta ki a szemed mindig is.
Talán a kollégium igazgatójának a titkárnője,
ahol kertész voltál, aki nem ismerte a színeket,
vagy egy kauciót benyelő főbérlő, alapítványi bálon
az egyetlen józan tanári erő, ki nem volt hajlandó bundára,
vagy egy esküvőn futottatok össze valami kastélyban,
valamelyik barátnőd anyja, aki gyűlölt,
valamelyik iskolád portása, aki gyűlölt,
valamelyik vevő az éjjel-nappalidban, aki gyűlölt,
az a részegen kukákat törő hajléktalan, aki gyűlölt,
vagy a zenegépek megszállotja, aki gyűlölt,
aki vonatutak végén csirkepörkölttel várt,
mint ahogy most mást.

Pudingok és pestisdoktorok

Még a buszon szóba került a negatív lány,
kit eddig nem nagyon szerettél, mert
nem értetted, miért nem tud egy kicsit
örülni az életnek, úgy tenni legalább.
De miután a negatív lány az esti
Halloween-buli során a Kaleidoszkópban
(ő pestisdoktornak öltözött be
te semminek én mexikói drogbárónak)
két órán keresztül beszélt hozzád
a volt barátjáról, aki egy hónapja halott,
mégpedig jelenlegi barátja füle hallatára,
aki a pestisdoktoros jelmezt csinálta és,
ki pedig megértő és türelmes egy hónapja,
holott... A volt barát beleesett egy lyukba,
ahol ugyan csak a feje sérült meg, viszont
mibe rögtön bele is halt (Jézusom – nyögtem),
azt mondtad, egész megkedvelted a lányt,
csak nem értetted, kérdezted, nem fura
a volt barátjáról ennyit? Ő meg se hallotta,
halkan csak folytatta: nem érzett már semmit
a srác iránt régen, a srácnak gyógyíthatatlan
epilepsziás betegsége volt egyre sűrűsödő
rohamokkal, minek következtében barátai
sorra elhagyták, kivéve a lányt, aki mostanában
amúgy heroinosokkal foglalkozik. Egyet láttam is,
van egy fényképem is róla, ahogy alszik egy kanapén,
mint egy japán, olasz vagy spanyol turista
a Hősök terét vagy mint az aluljárók lakóit,
csöveseit szokás, bevallom, úgy fotóztam le,
sunyin vigyorogva. Azt hittem, csak részeg.
A srác foggal-körömmel kapaszkodott belé, mikor
rohamai már mindennaposak voltak. Egy nap
aztán – épp ezért talán – kitalálta, hogy másokat
is szeretne, másokkal is szeretne, olyan fiatal,
legyen nyitott a kapcsolat, elhagyni nem tudja.
A lány erre szakított, aztán egy évre rá a lyuk,
de a lány szerint biztosan nem volt öngyilkos
a srác, nagyon életrevaló volt, de lehet,
persze, hogy a lány nem így fogalmazott.
A negatív lány azóta is, mikor valaki elfordítja fejét,
így mesélted, azt hiszem, azt képzeli, akkor most jön
a roham, nem tud aludni, halálfélelme van és piercingje.
A telep vagy gyárudvar, ahol az akna volt,
nem esik útba a srácnak, aki részegen arra ment.
A vizsgálat lezárult, mielőtt egy bank biztonsági
kamerájának felvételeit kielemezhették volna.
Durva. A portás meg nem látott semmit.
Miközben ezt a történetet adtad elő, Pest és
Esztergom között, de szép, mondtad, és mutattál jobbra:
mécsesek lobogtak a temetőkben, a sötétben.
Januári karácsonyfadíszek, vagy a földön
vendégeskedő csillagok. Ízlés kérdése.
Én pedig megjegyeztem, milyen finom volt
a puding, amit a negatív lány csinált,
aztán mindketten bólogattunk, mint a fák.

(LVII. évfolyam, 21. szám, 2013. május 24., Élet és irodalom)

Előd

K., váltótársam azt mondja, elődünket ismerte,
ő dekorálta ki a székünk fölötti kürtő falát
mindenféle kabala állattal, kereszten függő jézussal,
buddhával, miki egérrel, amelyeket
nem szabad elmozdítanunk, különben
a Hely bosszúja elér minket.
több nyelven beszél és
két éven, pontosan hétszáz napon keresztül
nem hagyta el a barlangot.
Egyedül dolgozott.
Állítólag állatorvos,
közgazdász és jogász végzettsége is van,
ezen kívül okleveles építész és nyelvzseni is, persze.
Hat nyelven beszél egész pontosan, folyékonyan,
köztük a kínai, az olasz és az orosz.
Mind itt lent tanulta,
míg nem volt vendég. Csőre töltött fegyvere
és rengeteg ideje volt.
A pénzek címletét pedig tapintásról felismerte.

Közben terveket szőtt,
ez utólag lett nyilvánvaló, és embereket hálózott be.

Az ő elődje, mert mindannyiunknak
vannak elődei,
Anasztázia volt, a cirkuszi oroszlánszelídítő,
aki sajnos nem beszélt egy nyelven sem,
csak magyar ordításokkal, vezényszavakkal
értette meg magát. De sohasem vallott kudarcot,
úgy képzelem. Ő már itt volt a rendszerváltás előtt is.

Akkor még a királyokat ábrázoló
viaszbábok voltak kiállítva,
amíg ijesztően el nem nyúltak,
el nem sárgultak, a borkúttól,
el nem penészedtek.
Mikor már az akasztott ember nyaka
vetekedett egy zsiráféval, ki kellett cserélni mind.

A konkurenciánál, a régi kórházban
még mindig bábok vannak.
Elrontott színű, újrahasznosított bábok.
Hallgatok róla, hogy azokhoz
bármi közöm lenne,
pedig történetesen másodmagammal
csináltam mindet.
Hogy tudom például: a magyarul üvöltő,
elrontott arcszínű honvéd
valahol Jumurdzsák is,
az ápolónő egy lakománál felszolgáló talján apród,
a betegeket gondterhelt fejjel vizsgáló úr
pedig csak egy kitalált régészprofesszor.

(Eredeti megjelenés: http://beszelo.c3.hu/cikkek/versek-13)

A zöldfülű - A távolság íze

A jobb kezem itt igaz,
a balkezem itt elhagyott.
Mindkettő sebhelyes.
Eleinte gumikesztyűben
mosogatok. Eleinte az öregek
hányásától undorodom.
Dean, Josh és Rihannon,
a két Mike és Carell, Kate,
és a többi arc, nem jut eszembe nevük.
Hadarnak, csak hadarnak.
Lángvörös és égszínkék,
morajló, ősi szavakon.
Én hallgatok, vagy makogok,
miközben a cattery-t pakolgatom,
a súlyos edényeket,
fazekakat, lábasakat,
az Imperial és Falcon tűzhelyet
súrolom, vagy a hagymát,
halakat pucolom. Éjfél után
vagyok csak újra szabad.
Amikor elszívok a műszak után
egy cigit, mint a Jude Law
A távolság ízében, amit mindig gyűlöltem,
kivéve ezt a meló utáni sodort cigit.
My blueberry nights. Mindig gyűlöltem,
de mikor jegyszedő voltam
számtalanszor végighallgattam,
egyszer pedig végig is ültem,
mikor egy őrült nőt kellett megfigyelnem
a sötét Amarcord teremben, hogy vajon őrült-e.
Az Oak udvarában, a csillagok alatt
füstjeleket eregetve eggyel kevésbé
rosszabb az egész.
Olyan ez is, mint mikor a kastélyhoz közeli
harsogó zöld dombon térerőt keresek.
Elfogadni, mikor nem sikerül,
eleinte nehezebb. Aztán megszokja
az ember, hogy nehéz.

Séta a város kastélya körül

Macska, fekete, néz.
Barátságtalan magánterület-tábla.
Templom mellette, és a templomot
átölelő temető.
A száz éves sírokon nincs virág
csak fű, az viszont méregzöld.
K. mesélte, hogy ide jött ki
a tizennyolc éves meleg srác
énekelni a tizennyolcadik születésnapján,
hogy stayin alive, stayin alive.
Most már állítólag nem is meleg.
Bármelyik sarkon felbukkanhat a pap.
De csak a kocsmában találkozom vele
később, mikor cinkosan lengyelül
próbál majd beszélni hozzám.
Mintha értenem kellene.
Moha, vadszőlő a köveken, rengetegféle madár,
és a rendezett kertek, ápolatlan temetők, csepergő eső,
ablakokba képzelt figyelő tekintetek.
És a halottak nevei padokon.
Úgy nézem őket, mint ahogy egy
űrhajós nézi a csillagokat.

Hell

>Hellt iszom marja a torkomat<br />megdobogtatja a szívemet<br />látni se látok tőle rendesen <br /> és a régi barátod épp téged<br />hívogat érzem én közben a rímemnek <br />örülök habár kellett ez a <br />rag hozzá mindegy tulajdonképpen <br />hazugság hogy gat de épp elég <br />ahhoz hogy elrontsam a mosolyodat<br />a nevetésed eltörjem a sajátomnak<br />már úgyis mindegy hogy a régi <br />barátod valamelyik aki most hívogat miért<br />marja a torkomat évekig <br />magyarázhatnám se értenéd<br />mintha érteném te meg azt mondod <br />mindenki magából indul ki<br /> én meg hogy ebben lehet valami és nem<br />egyáltalán nem csoda ha eltévedek így<br /> a felpörgetett agyam labirintusában <br /> az egésznek semmi értelme - hagyjuk -<br />az energiaitalt én gyerekként még<br />annyira gyűlöltem szinte már szinte már <br />büszke voltam rá most meg már szinte <br />szeretem ahogy mar fojtogat <br />ez a tutty frutty-ízű szar <br />ezért félek tőle éppen mint <br />te hogy kijöjjön a rím attól a Massza című horrortól <br />meg hogy az ember idővel <br />feladhatja elveit<br />persze magamból indulok ki<br />egyébként szerintem nem lehet<br />ugyanazt a Hellt kétszer kibontani<br />és én mindig elforgatom a száját<br />ha más után iszok iszom habár<br /> hogy jön ez ide sehogy <br />és hogy forgatnám el azt és minek <br />amin csak egy lyuk van és ennyire kicsi <br />semmi értelme elismerem<br /> naigen jobb eldobni egy idő után <br />a hasonlatokat mint a Helles dobozokat<br />de előtte érdemes széttaposni őket<br />hogy másoknak könnyebb legyen<br />és akkor hagyjuk örökre tényleg ezt<br /><br /></span></span></p>

spanfn USA: spæ'n UK: spæn

1. 1. épít
      1. fesztáv
   2. épít
      1. ívnyílás
2. rep
   1. szárnytávolság
3. 1. időtartam
   2. kifeszít

spani tni USA: spæ'n UK: spæn

1. US
   1. arasz

spani tsi USA: spæ'n UK: spæn

1. 1. 1. arasz
   2. 1. átér
2. 1. áthidal
   2. ív
3. 1. átível